Hetven évvel ezelőtt tört ki a II. világháború, egy olyan hat éves pokol, ami után a világ sose lett és lehet olyan, mint volt. Az ember legbelsőbb iszonyát szabadította fel és fordította a másik ellen, amit ember ember ellen elkövethet, elkövették.
Hetven éve. Több mint egy emberöltő, s egyre fogyatkoznak azok, akik felemelhetik szavukat: soha többet ilyet. Fogynak azok, akik látták a megelevenedő poklot, hallották bombák, a fegyverek, a repülők, a szirénák őrjítő sikolyait. Akik látták a Hunyadi tér vagy a Körönd tömegsírjait, érezték a rothadás bűzét. Akik látták a szovjetek őrült tombolását, amit aztán 45 éven át felszabadulásként ünnepeltettek velük. Akiknek a feje fölött gránát, repesz, puskagolyó csapódott a falakba, látták fivéreiket, apáikat, fiaikat meghalni. Akik visszatértek a földi pokolból, a Don-kanyarból vagy Auschwitzból. Akiket úgy bújtattak, menekítettek, mert annak születtek aminek. Akik látták az őrületet magasba emelkedni és lesújtani a világra. Fogynak, és egyre halkabban mondják: soha többet ilyet.
És vajon mi, akik majd itt maradunk: meghallottuk, megértettük, továbbadjuk?
Hetven éve, 1939. szeptember 1-jén kitört a II. világháború.
